“Gyógyszerekre nincs mindig szükség, de a gyógyulásba vetett hitre igen.”

“Mindannyiunknak hatalmunkban áll választani egészség és betegség, gazdagság és szegénység, szabadság és szolgaság között. A miénk a döntés, nem pedig bárki másé.” (Richard Bach: Illúziók)


Szomorúság ellen ingyen gyógymód:

Ha az ember perceken át figyeli légzését, megnyugszik. A légzés rendszeres figyelése segít az érzelmi hullámok elkerülésében, és a depresszióval szemben is hatékony. 

A résztvevőknek megtanították a jógából ismert hasi légzést. A hétköznapi életben sokan felületesen lélegeznek, csak a mellkasuk mozog ki- és belégzésnél. Mély légzés esetén azonban a has is domborodik, illetve kilégzésnél behorpad (de természetesen a levegő nem a bélrendszerbe kerül ilyenkor).

A japán kísérletben résztvevőknél 20 perc hasi légzésre való összpontosítás után kevesebb volt a negatív gondolatuk. Sőt, a vizsgálatok kimutatták, hogy vérükben megnőtt a hangulat-szabályozó neurotranszmitter, a szerotonin szintje, valamint magasabb volt az oxigéndús hemoglobin szintje is az agy prefrontális kérgében. Ez az agyterület a figyelemért és a magas szintű információfeldolgozásért felelős.

Egy másik, a kísérletbe bevont egészséges alanyokat arra kérték, hogy koncentráljanak a légzésükre, lehetőleg úgy, hogy figyelmük nem kalandozik el. A 18 perces kísérlet közben a kutatók többször is megkérdezték a résztvevőktől, sikerül-e folytonos figyelemmel követniük a légzésüket. Azok, akiknek sikerült, a kísérletet követően kevesebb negatív gondolatról, és a depresszióra jellemző tünetről számoltak be.

A német tanulmány szerzője, Jan M. Burg szerint a saját légzés tudatos megfigyelése segíthet a depresszió megelőzésében, ugyanis ilyenkor az ember eltávolodik problémáitól.

A kutatók az önnyugtatásnak ezt az egyszerű módját mindenkinek ajánlják kipróbálásra. Csak kényelmesen el kell hozzá helyezkedni, és lélegezni, ahogyan máskor is. Összpontosítsa figyelmét a belégzésre, figyelje meg hogyan emelkedik meg mellkasa és hasa, kilégzéskor pedig tudatosítsa, ahogy a hasfal a gerinc felé közelít. Figyelje meg a levegő mozgását az orrnyilásokban is. Kezdetben gyakran elkalandozik majd a figyelme, de ilyenkor mindig terelje vissza a légzésére. Már pár perc hosszú, mély légzés nyugtatólag hat, a nyugodt fellépés pedig a munkahelyi stresszes pillanatokban akár csatákat dönthet el.






Weblap látogatottság számláló:

Mai: 56
Tegnapi: 77
Heti: 306
Havi: 615
Össz.: 482 061

Látogatottság növelés
Oldal: Depresszió kezelés
“Gyógyszerekre nincs mindig szükség, de a gyógyulásba vetett hitre igen.” - © 2008 - 2024 - erzso-gyogyasz.hupont.hu

Az, hogy weboldal ingyen annyit jelent, hogy minden ingyenes és korlátlan: weboldal ingyen.

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat

X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »